Vándorkiállítás a protestáns iskolatörténetről

A Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás első megnyitója Pécsett lesz, október 25-én 10 órától.

A Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriuma által támogatott tárlat helyszíne a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (7622 Pécs, Universitas u. 2/a).

PROGRAM:

Köszöntés – Tőkéczki László, a Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, a dunamelléki egyházkerület főgondnoka

Igei köszöntő – Aradi András esperes (Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye)

Kovács János esperes (Baranyai Református Egyházmegye)

A kiállítást megnyitja – Hoppál Péter kulturális államtitkár (EMMI)

A Reformáció Emlékbizottság köszöntője – Hafenscher Károly miniszteri biztos

A kiállítás szakmai bemutatása – Gáborjáni Szabó Botond a kiállítás kurátora, gyűjteményi igazgató (Tiszántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei)

A rendezvényen a Pécsi Református Kollégium Helikon aranyérmes kórusa és a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai adnak ünnepi műsort.

A kiállítás a Reformáció Emlékbizottság támogatásával jön létre.