A protestáns oktatás a reformációban gyökerezik

"Mindenki kapott tálentumot, viszont az, hogy ehhez mit és mennyit tud hozzátenni, minden időben az oktatáson múlt. Az oktatás kötelesség, a református egyház erről tett tanúságot az elmúlt ötszáz év alatt, és ez az alapvető motiváció ma is, amikor küzdünk az iskoláinkért" – mondta igei köszöntőjében Máté evangéliuma 29. versére alapozva Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében és a Józsa Lajos Unitárius Közösségi Házban berendezett Protestáns iskolatörténeti vándorkiállítás megnyitóján.

A Református Tehetséggondozó Alapítvány által kezdeményezett iskolatörténeti kiállítás a reformáció 500. évfordulója alkalmából létrehozott Reformáció Emlékbizottság támogatásával jött létre, és Pécs, Kaposvár, Rimaszombat, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagykőrös után érkezett Sepsiszentgyörgyre. Célja, hogy felvillantsa a közel ötszáz éves magyar protestáns iskolakultúra legfontosabb intézményeit, személyiségeit, törekvéseit, és bepillantást adjon a protestáns iskolák mai életébe is – ismertette Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának tagja, a Debreceni Református Kollégium igazgatója. Harminchét molinó, hét térkép, fotófal, a pelegrinációt bemutató rajzfilm, iskolai kórusok hangfelvétele, kisfilmek, informatikai megoldások teszik sokszínűvé a kiállítást, amely Győri szerint segít abban, hogy megértsük, a protestáns iskoláztatás kitörölhetetlenül beírta nevét az elmúlt fél évezred történetébe, nélküle érthetetlen és töredékes lenne nemzetünk történelme. Különösen fontos ezt hangsúlyozni Sepsiszentgyörgyön, ahol ma is kísért az iskola- és kultúratörténet meghamisításának veszélye – mondotta.

A Református Tehetséggondozó Alapítvány képviselője azt követően szólt, hogy Kató Béla és Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese igei köszöntőt mondott. Erdély református püspöke hangsúlyozta: az iskolatörténet tulajdonképpen a reformációban gyökerező történelem. A középkorban is léteztek iskolák, de ezekben azok tanultak, akik egyházi szolgálatot végeztek, vagy különleges társadalmi státusuk okán volt erre lehetőségük, de később az egyházi oktatásnak az volt az elindítója, hogy ne csak a papok, a tudósok ismerjék az írást, hanem mindenki, és így elolvashatták a szentírást – mondotta. Az oktatás kötelesség, nemzedékeket kell felnevelni, hogy az Istentől kapott tálentumokat meg tudják szaporítani, de az elmúlt évtizedekben, az utolsó évtizedben különösen sokat szenvedtünk, mert olyan világban élünk, ahol nem hagyják, hogy a magyar egyházak a saját elveik, hagyományaik, hitük szerint neveljék a gyermekeiket – fejtette ki Kató Béla.

Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese Malakiás próféta könyvéből idézett, mondván, Isten adott egy emlékkönyvet az őt félők számára, és szerinte az iskolatörténeti kiállítás pannói is egy jövendőt szolgáló könyv lapjai, majd hozzátette: ha olyan időket élünk, amikor elveszik tőlünk a Székely Mikó Kollégiumot, félő, hogy a jövendő bizonytalan.

Nagy Éva, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság kabinetigazgatója szerint megmaradni, maradandót alkotni csak úgy lehet, ha megőrizzük értékeinket, ha van elképzelésünk a jövőről, ha összefogunk és szem előtt tartjuk, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelv és a hit, mert ezek fennmaradásunk zálogai.

Az egyházi iskoláknak nagy szerepe van a magyar kultúra és tudomány megőrzésében – hangsúlyozta Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda, aki Antal Árpád polgármester üzenetét adta át a jelenlévőknek, majd Magyarósi Imola, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium történelemtanára a protestáns iskolahálózat elmúlt közel fél évezredének történetét mutatta be. A tárlatnyitót a Református Kollégium diákjainak Ady Endre istenes verseiből készített zenés összeállítása zárta.

Az iskolatörténeti kiállítás március 26-ig tart nyitva naponta 9–17 óra között.

Fekete Réka, fotó: Vargosz

forrás: 3szek.ro